Tisztelt Egyesületi Tagok!
Tisztelt Érdeklődők!

Az alábbi pályázati lehetőségekről szeretnénk tájékoztatni Önöket:

Az Agrárminisztérium április 20-án hirdeti meg az új ültetvénytelepítési pályázatot. A folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a korszerű termesztéstechnológiák alkalmazása, a fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, valamint az öntözött ültetvények területének növelése. A Vidékfejlesztési Program keretében a gyümölcs-, gyógy-, aroma- és fűszernövény ültetvények telepítését támogató új pályázati felhívását 15 milliárd forintos keretösszeggel. Ennek alapján – sikeres pályázat esetén – a nyertesek már a 2021 őszi telepítési szezonban elkezdhetik az új ültetvények munkálatait. A felhívás nem csak a gyümölcs- és gyógynövényt termő területek telepítésére biztosít majd támogatást.  A pályázat kiterjed ugyanis egyebek mellett az ültetvényekhez tartozó öntözésre, továbbá a káros éghajlati hatások csökkentését lehetővé tevő rendszerek kiépítésére és a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére is.

„Állattartó telepek megújításának támogatása” című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívására a támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 12. napjától 2021. július 6. napja között van lehetőség.

  1.  célterület – Baromfitartó telepek korszerűsítése
  2. célterület – Sertéstartó telepek korszerűsítése
  3. célterület – Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
  4. célterület – Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése
  5. célterület – Egyéb állattartó telepek korszerűsítése (A célterület keretében lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj-, strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz kapcsolódóan igényelhető támogatás).

 Minden célterület esetében lehetőség van építéssel járó állattartási technológia kialakítására, építéssel nem járó, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására.

A Magyar Falu Program keretében lehetőség nyílik kistelepülési üzletek támogatására. A Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán található linken elérhető a tájékoztató, a GY.Í.K, valamint az űrlap is. NIR regisztrációs szükséges! A pályázati lehetőségről a 62/2021. (II. 12.) Korm. rendeletben olvashatnak bővebben:
https://bgazrt.hu/a-kistelepulesi-uzletek-tamogatasa/

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2021. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogramok felhívásai megjelentek.
Benyújtás: 2021. április 7. 8 óra 00 perc – 2021. május 7. 12 óra 00 perc.
Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében. A pályázó kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el: www.kormany.hu  www.bgazrt.hu

A BGA Zrt. a kiírás vonatkozásában elektronikus és telefonos ügyfélszolgálatot tart fenn, mely elérhető a +36-1-896 0630 telefonszámon

  • hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig,
  • kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.